Zakar Zita vagyok, ötvös-aranyműves, ékszerbecsüs. Ékszerek tervezésével, elkészítésükkel foglalkozom leginkább, megállapítom hogy mikor, hogyan, és miből készültek más ékszerek. Már gyermekkoromban is tudtam hogy valamilyen művészettel szeretnék foglalkozni, 14 éves koromra eldöntöttem hogy ékszereket szeretnék készíteni. Megszerettem, mert amit lerajzolok, az kézzelfoghatóvá válik, méghozzá nemes anyagból!
A sors úgy hozta, hogy éppen a szülővárosomban, Debrecenben van egy olyan középiskola, ahol elsajátíthattam ezt a tudományt. Kiváló mesterektől - mint például Zoltán Győző, Kovács Erzsébet, Ötvös Nagy Ferenc, Vincze Zita, Nagy Krisztián - tanulhattam meg az ötvösség rengeteg fortélyát. Az alapokon kívül megtanulhattam cizellálni, tűzzománcozni, régi ékszereket megjavítani, néhány saját szerszámot elkészíteni, s kicsit követ foglalni is. Amitől még különleges volt ez az iskola, hogy vizsgáinkra saját elképzelés alapján tervezett ékszerekkel kellett készülnünk. Ötletet meríthettünk különböző korokból, régi-autentikus ékszerektől, tárgyaktól.
Kétszer is részt vehettem egy ötvös-zománc szimpóziumon, az utolsó szakmai évemben és az azt követő esztendőben, melyen gyarapítottuk a Debreceni ötvös zománc gyűjteményt. Az első évben oklevelet is szereztem.
Ezután Budapesten folytattam tanulmányaimat, az előző iskolához képest az volt a különbség, hogy itt már arannyal is dolgozhattam, és megtanultuk, hogyan kell elkészíteni azokat az ékszereket, amik nem feltétlenül egyediek, hanem inkább a vásárlóközönség ízlésének bevált formák, s több készül belőlük.
Mindkét iskolának voltak kiállításai, ahol sokan megismerhették a munkáinkat. Így már iskolás koromban is voltak megrendeléseim. Tanulmányaim után egy békés, természetközelibb kisvárosba költöztem, ami közel van a fővároshoz. 2014-ben két kiváló szaktekintélyhez társultam, nyitottunk egy kis galériát Budapesten, ahol meg is lehetett vásárolni az ékszereinket. Ez a galéria egy évig működött. Azóta kis otthonomban készítek saját tervezésű ékszereket, kis tárgyakat, valamint megrendelőim elképzeléseit is megvalósítom.
2017-ben elnyertem a legszebb kidolgozás díjat, a debreceni Déri Múzeum által meghirdetett ékszerkészítő pályázaton, amelynek a témája Az Ősi magyar ezüst- és aranykincsek Romániából című kiállításukhoz kapcsolódott.
Leginkább régi típusú ékszereket szeretek tervezni, de készítettem már minden félét. Ritkán készítek két ugyanolyan ékszert. Az utóbbi időben vásárokon is szoktam részt venni. Ezen a weboldalon mutatok be néhányat eddigi munkáimból. Ha kérdésük, ötletük, saját elképzelésük van, vagy akár egy régi kincset kell megjavítani, forduljanak hozzám bizalommal!